top of page

Will the Emperor
A Journal alapvetően három fázisról ír.
Első fázis:
A csatát úgy kezdhetjük, hogy egy konzolt aktiválunk - ezt követően 25 seccel elindul a harc.
Ezt követően folyamatosan jönnek addok, az egész csata alatt ( kivéve, amikor elárasztja a termet a gáz, de erről majd később ).
Alapvetően három féle addot kell kezelni.
Emperor's Rage - 10esben ketten jönnek, és haladnak egy kijelölt célpont felé. Mindenféle CC működik rájuk ( lassítás, fear, stun, stb. ). A leggyengébbek, ezért prioritásban hátul is vannak, akkor kell ölni őket, ha már semmi más nincs kint.
Emperor's Courage - Egy nagyobbacska figura, Ő is választ egy célpontot, aki tank szerepkörrel bír, és elindul felé. Ha eléri, akkor nagyokat üt rá, amely még lassít is. Az alap CC-kre immunis, egyedül lassítani lehet ( és kell is ).
Rendelkezik egy jó kis képességgel, nevezetesen vastag páncélba öltözve tolja, ami azt eredményezi, hogy csak a hátulról jövő támadások hatnak rá, a többit elkerüli. Ő a prio, azaz amint kijött, egyből lassítani + nuke-olni kell, nehogy odaérjen a tankhoz, mert ha igen, akkor lelassítja azt, így nem fogja tudni elkerülni a bossok spec képességeit.
Értelemszerűen a ranged feladata lesz ez, mégpedig úgy, hogy úgy kell helyezkedniük, hogy a megjelenő add háta mögött legyenek, és lassítás + burst kombóval ki kell végezniük.
10esben 1 jön.
Emperor's Strength - közepes add, szabvány módon tankolható, aggro táblával. Spec képessége a Hulktól ellesett Smash, ami alapból egy 10 yardos körben sebez mindenkit ( ki kell futni ). 7 secenként castolja, ahogy ezt megtette, a következő már 1 yarddal nagyobb kör lesz.
Értelemszerűen így ha sokáig él, akkor előbb - utóbb már nem lehet majd kifutni, és elkapja a tankot ( és a meleet is ).
Azt, hogy hová üt, és mekkora területet fed be a képessége, szépen látszik a földön.
10esben 1 fő jön.
Az add prio tehát a következő:
Courage ( a nagy add, ami a tankokra fixál ) > Strength ( a közepes, amelyiket tankolni kell ) > Rage ( kicsi, rnd-ben fixáló és CC-zhető ).
Mivel az Strength-et tankolni kell, ezért amint megjelenik, nem azonnal lőni kell, mert akkor lebassza a rangedet, és wipe van, hanem várni kell, hogy azért minimálisan a tank felé elinduljon. Missdir sokat tud segíteni.
Ez megy másfél percig, majd csatlakozik a két boss is.
Ezeket felveszi 1-1 tank, és elhúzza, majd el kell őket kezdeni erősen bántani. Linkelt HP-val bírnak.
Az alábbi fontos képességeik vannak:
Devastating Arc - fogja és nagyot lendít a fegyverén. Ahová lesújt, ott nagyot sebez, és a megsebzett ellenfél elbukja a további buff lehetőségét ( lásd alább ). Ha a fegyverét bal felé húzza el, akkor a boss jobb oldali területére sebez, ha a jobb válláshoz, akkor balra suhint, ha előre mutat, akkor az előtte lévő területre sebez.
Közben melee-ben nem üt.
Stomp - a feje felé emeli a fegyverét, és lebassza a földre. Aki 12 yardon belül van, az stun + sebződés.
Összesen eme két képesség közül használ fel 10 darabot.
Aki képes volt arra, hogy a 10ből egyiktől se sebződik, az megkap egy új gombot az UI-ra, amivel 1.000.000 sebzést tud bevinni.
Értelemszerűen azt kell begyakorolni, hogy soha senkit se kapjon el egyik képesség sem, és akkor a 10. alkalom után a teljes raid rá tud csattintani a bossokra 1-1M sebzést.
Ezen kívül a bossok feltesznek a tankjaikra egy debuffot, amivel megmágnesezik. Ez azt eredményezi, hogy ha a tank túl messzire megy, akkor visszarántják, úgyhogy a kifutkosással is csak okosan, ill. kite-olni lehetetlen.
Néha a termet P2-ben elönti némi gáz, ami erős DPS buffot ad mind a raidnek, mind a bossoknak ( több sebzés és sebződés ).
Amíg a gáz kint van, addig a raid folyamatosan sebződik, ellenben nem jönnek addok - van idő takarítani, majd egy BL-t ellőve letolni a bossok életerejéből minél többet.
Alapvetően tehát a csata:
Jönnek az addok, le kell őket kezelni.
Jönnek a bossok, be kell őket tankolni, az addokat továbbra is kezelni kell.
A bossok képességeit kerülgetni kell, ha a raid jól csinálja, akkor a tankokon kívül soha senki sem kap be egy sebzést sem, a gázon kívül.
A gáz alatt takarítani kell, majd ütni a bosst, amennyire lehet.
Előbb - utóbb a boss eldől, lehet örülni.
Elméletileg csak az kapja meg az 1M sebzést, aki kivédett 10 támadást, úgyhogy a meleenek kell a bosson lennie, a rangednek kell az addokat kezelnie. Amennyiben a ranged / heal is megkapja ezt, úgy, hogy ott sincs ( mindig rangen kívül áll ), akkor fel kell cserélni, hogy a melee addozik, és a ranged fütyörészve begyűjti a stackeket, majd lenuke-olja a bosst.
bottom of page